Legnagyobb örömömre ma először léphetem át a Londoni, Horatio Nelson Rendészeti középiskola kapuit. Reggel korán kelek, hogy megcsináljam a hajam, és ne rontsam el a szemem kíhúzását se. Dave-vel, az unokatesómmal, és Sophie-val, a legjobb barátnőmmel indulunk el reggel. Nagyon kapkodok, ezért biztos, hogy el fogok késni. Izgulok az első nap miatt. Kíváncsi vagyok, milyen lehet az a rettegett középsuli! Csodák-csodájára időben kiérek a házunk elé. Sietünk, nehogy lekéssük a buszt, közben Sophie-val elmélkedünk, reggeli fárasztás sosem maradhat el. Ő még csak 6. osztályba megy. A busz rengeteget késett, és mivel 3 busz indul, (Horsham, Brighton, Eastbourne), ezért még nem tudjuk, melyik buszra érdemes felszállni. A Brigthon-i busz érkezik először, fel is tolakodunk rá, sajnos tele van. Körbenézek, és rengeteg ismerős arcot pillantok meg. Hiába köszönök nekik, tudomást sem vesznek rólam. Talán már most el vannak szállva Londontól? Sejtésem sincs. 35 perc alatt azért bezötyögünk a végállomásra, onnan Dave-el sietek városi 14-es buszra, hogy beérjek időben az évnyitóra. Ezen is rengeteg ember van, viszont most mindenki ismeretlen. A buszon nekiütközök mindenkinek a kanyarok miatt, de azonnal bocsánatot kérek. Nem nagyon reagálnak semmit. Leszállunk, és megpillantom az iskolát. Az iskola a Finsen road-on található, közvetlenül a Ruskin park előtt. Rengeteg ember, Dave már megtalálta az osztálytársait, én viszont fogalmam sincs, kit keressek. Ekkor meglátom a beiratkozásnál megismert, göndörhajú osztályfőnököt. Kedvesen mosolyog rám és megmutatja, hol van az osztály. Mindenkinek van már párja, méregetve néznek, eléggé feszült leszek tőle. Egy lány ekkor odajön, és bemutatkozik. - Szia, Vicky Turner vagyok, és te? - meglepően magabiztosan beszél, azonban az én számon alig jön ki normális hang. - Candy Smith. - válaszolom halkan. - Óóó nagyon örülök, gyere állj be mellém a sorba, látom nincsen párod.
Remek, én már itt beégek, ismét nem jön ki hang a számon, ezért inkább szó nélkül odállok. Mögöttünk a lányok hangosan kacarásznak, mindenki megy össze-vissza, még az osztálytársaim arcát se nézem meg, nem szeretnék még dumálni. Nem tudom, miért vagyok ilyen, ha új társaságba kerülök, olyan vagyok, mint egy nyúl, akit a vadászok le akarnak lőni, legszivesebben elmenekülnék, és futnék innen jó messzire, egyedül a semmibe. Ekkor az igazgató hirtelen megszólal, már jóval halkabb lesz az alapzaj. Elmondja a kis monológját, utána az ofő bevezet minket egy terembe. Még nem lesz állandó osztálytermünk, csak tizedikben. Kapok egy kis időt, hogy feltűnés nélkül körülnézhessek. Semmi érdekes, teljesen átlagos embereknek tűnnek, Vicky megint felajánlja, hogy üljek mellé, természetesen nem ellenkezek, és még egy mosolyt is sikerül összehoznom. Ofő is megérkezett, becsukja maga mögött az ajtót. A tantervet diktálja, a házirendet, és a szabályokat. Előkapom a jegyzetfüzetem, és gyorsan írni kezdek. Ekkor bekopok valaki. Két fiú az, az egyik, körülbelül velem egymagas lehet, rövid szőke haja van, és mondja, hogy nem akartak késni. A másik fiún viszont megakad a szemem. Igen helyes, vagyis inkább aranyos. Valamin nevetnek, a másik srác is mond valamit, de azt nem értem, mert elbambulok a mosolyán. A mellettünk lévő padsorba ülnek le. Ahogy elnézem, idősebbek mint mi, biztos ők a két bukott, akiről az ofő régebben mesélt. Megpróbálok észrevétlenül odafordulni, hogy kicsit jobban megfigyeljem a másik srácot. Rövid barna haja van, szemüveges, a szemüvege igencsak kiemeli az arcvonásait. A mosolya gyönyörű, és ahogy elnézem, biztos, hogy nem olyan, mint én. Ő igen közvetlen mindenkivel. Nemigen zavartatja magát, bártan cseverész a szőke hajú sráccal, tudomást sem véve a tanár szavairól. Szürke, cippzáras pulcsit hozd, a kezén egy piros-fekete csíkos csuklószorító van, egy egyszerű farmer, és egy igen drágának tűnő Converse cipő. Nagyon jól néz ki. Ott van egy telefon a zsebében, valószínűleg a legújjabb Iphone lehet, csomót láttam már a városban, mifelénk nem mászkálnak ilyen telefonokkal az emberek. Biztos nagyon menő lehet itt a suliban. A következő pillanatban azt veszem észre, hogy a tábla tele van szabályokkal, amiket le kéne írnom, de annyira elmerültem ebben a fiúban, hogy egyszerűen nem tudok másra figyelni. A szeme színét még mindig nem tudtam eldönteni. Hirtelen valaki megpöcköli a vállam, és valamit odasúg, mielőtt megfordulnék. - Hé, Candy Tonyt figyeled ennyire? - szólalt meg Vicky mellőlem. Tony.. szóval így hívják.. - Igen őt, miért, te ismered? - kérdezem, elég meglepődötten.
- Nem, csak hallottam róla. A következő pillanatban a Tanár parancsoló hangon rámszól. - Candy Smith, kérem álljon fel!
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése